• eisenstadt-rathaus

Kismartoni (Eisenstadt) Városháza

A kismartoni (Eisenstadt) Városháza gyönyörű freskói a korai reneszánsz korból származnak, később a barokk stílusnak megfelelően átfestették őket – de ami érdekes, hogy ezután jó sok időre eltűntek a szem elől. 1926-ban fedezték fel az épületen és a régi minták alapján 1946-ban rekonstruálták.

Burgenland fővárosában az Esterházy-kastély és a Joseph Haydn emlékhelyek mellett, érdemes egy sétát tenni a történelmi belváros autómentes főutcáján is. Itt találjuk a Városházát.

Az épületet eredetileg 1560-ban építették, miután Kismarton szabad királyi város lett, aztán pedig száz évvel később, 1648-ban átalakították. Legrégebbi része korai reneszánsz, legalábbis erre utal a főbejárat szögletes elrendezése.

Az épület belseje is impozáns, az ülésterem reneszánsz mennyezete a 17. századból származik.

kismarton-varoshaza

Az egyemeletes épület két szélén köríves, a középen pedig négyszögletű erkély van, amelyeket később barokk stílusban átalakítottak és vaskos tetőzettel láttak el. A falakon látható freskókon allegorikus nőalakok jelenítik meg a legfőbb erényeket: a hitet, a reményt, a szeretetet, valamint az igazságot, a bölcsességet, a bátorságot, a mértéktartást.

A középső erkélytől jobbra pedig bibliai jeleneteket festettek: a salamoni ítélet, amely a bírói bölcsesség jelképe, Judit és Holofernész – a hazaszeretet jelképe,  Salamon és Sába királynője – a méltóságról való lemondás a bölcsesség és a tudás javára.

A szögletes erkélyen Kismarton címerét vehetjük szemügyre, felette pedig egy napóra mutatja az időt.

eisenstadt-rathaus
eisenstadt-rathaus

Hol találom?

A Városházát az Esterházy-kastély bejáratától jobb kézre, néhány perces sétával érjük el a városka főutcáján (sétálóutca) haladva. 


Látnivalók Kismartonban – Cikkeink