• szent-gyorgy-templom-sopron

Szent György dómtemplom, Sopron

Az élet úgy hozta, hogy egy 14. századi gyilkosság két soproni templomra is komoly hatással volt. Az egyik a Szent György templom, a másik a Fő téren álló Kecske templom.

Egy gyilkossággal kezdődik a Szent György templom története, miután a templomépítéshez való telket maga a gyilkos adta. A legendárium szerint a város leggazdagabb polgára, Geissel Henrik, valamint egy bizonyos Schmuckenpfennig János helyi polgár meggyilkoltak egy Büki János nevű soproni polgárt.  Schmuckenpfennig Jánosnak vezeklésül Rómába kellett volna zarándokolnia, azonban a pápa úgy rendelkezett, hogy a büntetését adományban rója le. Az adomány lett a telek, melyre 1390-es években a templom építését megkezdték. (Geissel Henrik adományából pedig a Kecske templom tornyát építették meg, erről itt olvashat.)

A Szent György dómtemplom eredetileg gótikus stílusban épült, ám a jezsuitáknak köszönhetően barokk stíluselemeket is magán visel. Különös, olaszos homlokzata az 1700-as évek első évtizedeiből származik, de tornyát, amely ma nem is látszik a keskeny Szent György utcából, csak a Várkerületről (Várfalsétányról), 1882-ben emelték.

A Szent György utca épületei közé szűken illeszkedő katolikus plébániatemplom belső tere is igen értékes, főhajója két oldalán négy-négy kápolna helyezkedik el. Szentélyének főoltárán egy 1761-ből származó, Szent György vértanúságát és megdicsőülését megörökítő oltárkép látható.

Az évszázadok nem kímélték, megrongálódott  1676-ban a nagy soproni tűzvészben, majd amikor 1706-ban Vak Bottyán és seregei a mai Kuruc-dombról lőtték a várost, beszakadt a teteje, megrongálódott a főoltára és szószékeit is javítani kellett. 1869-ben pedig a templom főhomlokzatához kapcsolódó torony dőlt le az utcára.

Dómtemplomnak azóta nevezik, mikor a jezsuiták feloszlatása után a templomot az új Szent György káptalan kapta meg.

Három értékes harangja van, s itt található Magyarország vélhetően legrégebbi templomi orgonája, 1633-ból.

A Szent György dómtemplom szabadon, ingyenesen látogatható. Szent György utcai homlokzatát 2020-ban restaurálták.