• Ruszt - Rust-Burgenland

    ruszt-plebaniatemplom

2019.06.12.


A templomtoronyba menjünk fel, ha Ruszt óvárosát magasból akarjuk látni!

Ha a burgenlandi Ruszt városkáról beszélnek, először mindig három dolgot említenek: ez itt a gólyák és a nemes borok városa, a történelmi Magyarország egykor legkisebb szabad királyi városa, és hogy óvárosának reneszánsz és barokk polgárházai UNESCO világörökségi védelem alatt állnak.

De most nem erről fogunk értekezni, inkább felmegyünk a Szentháromság plébániatemplom tornyába, hogy kicsit rácsodálkozzunk a ruszti óvárosra, a dombságra és a Fertő-tó panorámájára.

ruszt-katolikus -templom

Ahhoz képest, hogy milyen aprócska a város (talán kétezren sem lakják), valóságos ékszerdoboz, nem csoda, hogy jelentős az idegenforgalom. Ráadásként saját hajókikötővel is rendelkezik, strandja is van, ami egyáltalán nem mondható el minden Fertő parti településről. Mindezek mellett, itt működik Ausztria borakadémiája, ami a kontinens egyik legnagyobb boriskolája egyben, és 1998 óta nemzetközi gitárfesztivált is rendeznek évente a városban. Így aztán rengeteg látogató érkezik ide Európa és a világ minden pontjáról.

ruszt-burgenland

A fekvése is idilli: könnyen megközelíthető Budapestről, Bécsből és a tavon át bármelyik burgenlandi hajókikőtőből, magyar oldalról pedig Fertőrákosról, a menetrendszerű hajójárattal. Jó időben ennél talán vonzóbb, hogy könnyen útba ejthetjük a kitűnő tókerülő kerékpárúton. Soprontól, a burgenlandi tartományi székhelyről, Kismartonból (Eisenstadt), vagy ellenkező oldalról, mondjuk Győr irányából az 50-es úton pedig autóval.

ruszt-burgenland

Ha valaki ellátogat a városba, nem csak a gyönyörű műemlékek, hanem kitűnő borászatok és kitűnő gasztronómia is várja, úgy mondják, talán nincs is a világon még egy ilyen hely, ahol ennyi igazán komoly Buschenschrank, borászat és étterem lenne ilyen kis alapterületre bezsúfolva. Ezekben nemigen lehet csalódni, a szőlőművelésnek és a borkészítésnek itt évszázados hagyományai vannak.

A kulinális élmények előtt vagy után mindenképpen érdemes felkapaszkodni egy kilátópontra a pazar ruszti látványért.

ruszt-burgenland

A Szentháromság plébániatemplom tornyából lenyűgöző a kilátás a ruszti dombságra és a Fertő tóra. Ha nincs túl sok időnk barangolni a környéken, ez a tökéletes hely, ahonnan szemügyre vehetjük a városkát és a burgenlandi Fertő-tájat. Csupán a plébániatemplom tornyába kell felmennünk a panorámáért.

ruszt-plebaniatemplom

Szépen körbejárható ez az egyszerű külsejű, kora barokk templomépület Ruszt belvárosában, melynek toronybejárata a Kirchengasse felől nyílik. A templomról annyit érdemes tudnunk, hogy 1641 és 1651 között épült egy zürichi kőművesmester irányításával. A munkát az evangélikus gyülekezet rendelte meg, így a templom eredetileg evangélikus templom volt, aztán néhány évtizedre rá a katolikusoké lett.

Ha a Szentháromság templomban is szeretnénk körülnézni, érdemes megtekintenünk a jobb oldali mellékoltárt, melynek képén Szent István ajánlja fel a magyar koronát Szűz Máriának. A belső díszítőfestést egyébként soproni, az orgonát pedig egy győri mester készítette a 18. század végén.

ruszt-plebaniatemplom
ruszt-plebaniatemplom

A templom tornyába viszonylag egyszerű feljutni, a lépcső klasszikus kanyargós, kőből készült, a legfelsőbb emeletre azonban már falépcső vezet fel. Igazán akkor van szerencsénk, ha éppen nincs sok turista, miután az erkélyen sokan nem férnek el, és keskenysége miatt kerülgetni sem nagyon lehet egymást. Viszont igazán innen érdemes megszemlélni a kis óváros reneszánsz és barok hangulatú házait, főképp a kémények tetején fészkelő gólyákat, a környező domboldalakon messzi húzódó szőlőültetvényeket, no és amiért igazán muszáj ide feljönni: magát a Fertő-tájat, a tavat és a kikötőt.

ruszt-plebaniatemplom
ruszt-plebaniatemplom
ruszt-plebaniatemlom

A mindössze 9 hektáron elterülő óváros felé tekintve Ruszt evangélikus templomát láthatjuk innen, de ennél talán szívet melengetőbb megszemlélni a magyar történelmi emlékként is fontos gótikus Halász-templomot (Fischerkirche), ami egyszersmind Ruszt kultúrtörténeti ékköve.

ruszt-ovaros
rust-fischerkirche

És hát a másik oldalról maga a közel 20 ezer éves tó, a Fertő. Sajnos azért nem hibátlan a kilátás ebbe az irányba, ugyanis a templomtorony három oldalát tudjuk csak bejárni, így erre a tóval szemközti oldalra éppen nem teljes a panoráma.

A Fertő-tó azért ide elég messze van, egy töltésen vezet ki az út a több mint egy kilométerre lévő víztükörhöz. Ha tehetjük, feltétlenül menjünk ki a tóhoz.

ferto-to-ruszt
ferto-to-ruszt
rust-neusiedlersee