• felsenmuseum-bernstein

Felsenmuseum (Sziklamúzeum) – Bernstein (Borostyánkő)

Egészen rendkívűli ásványmúzeum található a közép-burgenlandi Bernstein (Borostyánkő) település központjában. A Felsenmuseumban és az épület alatt hatalmas és tartalmas bányaműveléssel kapcsolatos és kőzet kiállítást látogathatunk meg. 

Borostyánkő település nevét talán a híres „angol beteg”, azaz Almásy László afrika kutató kapcsán ismerjük, az itt álló középkori eredetű vár ugyanis az ő szülőháza. A várat 1892-ben vásárolta meg az Almássy család, és 1895-ben itt született a gróf, a híres utazó, Afrika-kutató, felfedező, pilóta, autóversenyző, üzletember, akinek az életéről szólt – az egyébként kitaláción alapuló – „Az angol beteg” című film.

A falu főterén, az Almásy-várhoz vezető út melletti épületben található a Felsenmuseum (sziklamúzeum). Egy földalatti, bányaszerű tárlóban alakították ki a változatos szerpentinkő gyűjteményt és a kő feldolgozásának történetét bemutató kiállítást.

Borostyánkő környékén közönséges és nemes szerpentinkövet bányásztak, de a falu határában réz- és kénbánya is működött, vasércet, később ezüstöt és aranyat is termeltek ki. A 12. századtól induló bányászat a 19. század elején szűnt meg.

Bár a település nevéből, a Borostyánkő névből egyértelműen a borostyákőre asszociálunk, nem, az itteni bányászat nem erről, hanem a zöldes árnyalatú nemes szerpentinkőről, más néven az osztrák jádekőről szól, melyet a településen a középkor óta bányásztak. Ez a féldrágakő a zöld számtalan árnyalatának köszönhetően kedvelt alapanyaga lett a különböző ékszereknek, dísz- és használati tárgyaknak, értékes műalkotásoknak. Bár tegyük hozzá rögtön: ahhoz, hogy 1 m3 ilyen nemes szerpentin követ találjanak, nagyjából ezer m3 közönséges szerpentinkövet kellett kitermelni.

Tény azonban, hogy a Balti tengertől Rómáig vezető ókori Borostyánút itt vezetett el a település határában, így nem elképzelhetetlen, hogy Borostyánkő a római kori útvonalról kapta a nevét.

felsenmuseum-bernstein

A múzeum több mint 1000 nm kiálítótéren berendezett anyaga 5 tematika alapján áll össze. Legnagyobb része a bányászati kiállítás, ahol korhűen berendezett tárnákat, szerszámokat, és maketteket láthatunk, melyek az évszázados bányászat különböző technikáit mutatják be. Egy másik rész a múzeum alapítója, Otto Potsch izgalmas életútját, alkotásait eleveníti fel, és természetesen jönnek a szebbnél szebb ásványok, drágakövek, kristályok is. Egyszóval minden megtalálható itt, amely a bányászattal kapcsolatos, a bányavonattól a világító köveken át, a szobrokig és ékszerekig.

(A múzeum földszintjén pedig egy káprázatos ásvány- és ékszerbolt is működik.)

felsenmuseum-bernstein

A kollekció különleges fénypontja egy mozaikváza, amely több mint 500 különböző áttetsző, értékes szerpentin részecskéből áll. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon aranyéremmel jutalmazták ezt az egyedülálló darabot.

felsenmuseum-bernstein

Ausztria hegyvidékeinek ritkaságait is megtaláljuk a sziklavitrinekben. Érdemes megkeresni egy rendkívül szép hegyikristályt, amelyet a Hoher Sonnblick-en találtak meg. A vitrinekben Ausztria hegyeiből származó drágaköveket és ritkaságokat láthatunk, különösen szépek azok az ásványok, amelyek a speciális UV-fénynek köszönhetően különböző színekkel világítanak meg.

Nyitva tartás: naponta (beleértve a vasárnapot és a munkaszüneti napokat is)

Március 1. – október 31. között:  9.00 – 18.00 óra
November 1. – december 23. között 9.00 – 17.00 óra

A belépőjegy ára felnőtteknek 11, gyermekeknek 15 éves korig 7 euro.

Többnyelvű, így magyar nyelven is elérhetők az információk, ugyanis elektronikus információs oszlopok kalauzolják végig a látogatót a múzeumon.

Hol találom?

Bernstein mintegy 30 km-re, fél óra autóútra esik Kőszegtől. Érdemes felfűzni a kirándulásra Léka (Burg Lockenhaus) várát, Rohoncot, ahol kiváló fürdőtó van és egy lombkorona tanösvény – madártorony is áll és kissé tovább meg tudjuk látogatni Tarcsafürdőt (Bad Tatzmannsdorf).