• maria-oszlop-sopron

Mária-oszlop – Sopron, Várkerület

Sopronban valamikor a Várkerületen, a szobor helyén állt a városi pellengér, ezen a téren tartották a vásárokat és itt lehetett a karácsonyfa piac is.

A középkorban azonban a Mária-szobor (vagy Mária-oszlop) helyén egy templom, a Boldogasszony-templom állt. A templomot a soproniak maguk rombolták le 1532-ben, mert úgy gondolták, ha a törökök kezére kerül, innen lőnek majd be a várba. A templom eredetileg az ispáni vár számára épült főesperesi templomként, feltételezhetően még a 11. században.

Az oszlopot 1745-ben – Andreas Altomonte tervei alapján – Jakob Schletterer bécsi szobrász készítette a soproni katolikusok megrendelésére. Ekkor egy kút áll itt, amely a piacozók szomjoltására épült, ennek helyére került a szobor. Az oszlop egy nyolcszögletes emelvényen áll, amelyhez nyolc lépcső vezet fel, ami rácsos kerítéssel van körülvéve. Az emelvényen lámpást tartó angyalkák ülnek, a talapzaton pedig bibliai jeleneteket ábrázoló domborművek láthatók.

A talapzatból kiemelkedő barázdált törzsű korinthoszi oszlopon áll Mária, Boldogasszony szobra.

A Várkerület rekonstrukciója után hagyományosan itt díszítik fel a város adventi koszorúját, és közelében áll a város karácsonyfája is.