Cziráky Margit Rózsakert – Fertőd
A fertődi Esterházy-kastély parkja az európai barokk kertépítészet egyik legszebb kompozíciója. Virágzáskor gyönyörű a rózsakertje, melyet kerttörténeti tudományos dokumentációk alapján állítottak helyre 2015-ben. Közel nyolcezer rózsatő pompázik ilyenkor.
A rózsakert Cziráky Margit hercegné nevét viseli. Írásunkból kiderül, miért.
Mikor Esterházy (IV.) Miklós herceg és felesége, Cziráky Margit az 1900-as évek elején Eszterházára költözött, a dicső ős, „Fényes” Miklós által az 1760-as években épített meseszép kastély, a „magyar Versailles” már fényévekre volt régi pompájától.
Az eltelt több mint száz év alatt az utódok által már nem lakott kastélyt széthordták, az épület és környezete enyészetnek indult. A tetőn becsurgott a víz, a kastély legszebb termében pedig birkát tartottak és felverte a gaz a kastély egykori pompás parkját is. Az utolsó, 19. századi kertészt, Gulnhofer Károlyt 1862-ben áthelyezték Lékára, így a parkot ezután évtizedekig egyáltalán nem gondozta senki.
Egészen 1902-ig, Cziráky Margit hercegné érkezéséig. Ekkor a kastélyparkot rendbe tették és ő alakíttatta ki a rózsakertet is.
A hercegi pár megbízásából a kastélykertek egy részének terveit az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legismertebb kertésze, Anton Umlauft készítette, a rózsakert 1908-ra készült el. A hercegné óhajára az Esterházy hitbizomány 1902 januárjától ismét alkalmazott szakképzett kertészt Eszterházán, a pályája kezdetén álló Hulesch Károly személyében. A hercegné megbízásából ő gondozta az ország akkor egyik leggazdagabb rózsakertjét, melyben ebben az időben vagy húszezer rózsatövet ültettek el.
A Rózsakertben 2004-ig a Fertődi Gyümölcsnemesítési Kutatóintézet bogyósgyümölcs-fajtakísérletei zajlottak. A kert „gerincét” alkotó rózsalugast és pavilont 2002-ben mérték fel, majd a kereszt alakú lugast és a kínaizáló pavilont a fennmaradt korabeli vázszerkezet alapján rekonstruálták. Így a Rózsakertet hiteleles formai rekonstrukció alapján újították meg nemrégiben európai uniós forrásból.
Később pedig az egykori főkertészi lakból alakítottak ki egy Rózsaházat, amely fogadótér és egyben rendezvényhelyszín is.
A Cziráky Margit Rózsakert belépődíjas.
Cziráky Margit életéről és a kastélyról itt olvashat
Képek frissítve: 2025. május