A soproni Evangélikus templom a város legnagyobb temploma, egyben az ország harmadik legnagyobb evangélikus temploma. Közel háromezer hívő befogadására alkalmas, gyönyörű hangú az orgonája, és miután híresen kiváló az akusztikája, számos magas színvonalú koncert helyszíne is.
Legújabbkori történetének talán legfontosabb diplomáciai eseménye 2019. augusztus 19-én, a Vasfüggöny lebontásában szerepet játszó Páneurópai Piknik 30. évfordulóján volt, mikor ökumenikus istentiszteletet tartottak itt. A templomban ekkor a német kancellár és a magyar kormányfő is beszédet mondott.
Sopronban nagyon korán lett evangélikus gyülekezet, 1565-ben már prédikátoruk volt a városban. A közösségből Gerengel Simon lelkész formált gyülekezetet 1565-ben, elsőként az országban. E század végén a lakosság nagyobb része a gyülekezethez tartozónak vallotta magát.
A lutheri tanok gyorsan tudtak utat találni a soproni polgársághoz, miután a város kétnyelvű volt, szinte mindenki beszélte a német nyelvet. A soproni polgárok elsősorban német kereskedelmi kapcsolataik és ezek kulturális közvetítő szerepe révén ismerkedtek meg a reformáció tanaival. Különben a mai napig Sopronban van az egyik legnépesebb evangélikus gyülekezet hazánkban.
Kockakövekből kirakott Luther-rózsa, az evangélikus egyház jelképe a templom előtti téren.
Különösen kedves a helyiek szívének a templom legrégebbi harangja, a Hűségharang. 1921. december 21-én ennek a harangnak a zúgása adta hírül, hogy Sopron a népszavazás eredményeképp magyar város maradt. Mivel a templom négy harangjából hármat a háború miatt hadicélokra be kellett szolgáltatni, akkor éppen csak ez az egyetlen harang szolgált a toronyban. Különben az 1926-ban, soproni harangöntő mester műhelyében készített 3,44 tonnás Hősök-Harangja az ország második legnagyobb evangélikus harangja.
Különleges a templom orgonája is, amely a 19. század végén Ludwigsburgban, a Walcker-cégnél készült, úgy mondják, ma is ez a Magyar Evangélikus Egyház legnagyobb és legszebb hangú orgonája.
Az Evangélikus templom Sopron történelmi belvárosában, a Templom utca közepén, a Kolostor utca és a Bünker János Rajnárd köz torkolatában áll. Úgynevezett csarnoktemplom, külső és belső formája a korszak protestáns templomépítészetének jellegzetes vonásait viseli.
Az épület téglalap alaprajzú, 36 méter hosszú, csarnokát nyolc hatalmas toszkán oszlop bontja három hajóra. Az oldalsó hajók fölött két szintben karzatok helyezkednek el.
Annak idején a templom alapozásához, a laza földszerkezet okán, közel kétszáz erős égerfacölöp kellett, a hatalmas kőoszlopok anyaga pedig a Sopronhoz közeli szentmargitbányai (ma Burgenland) kőfejtőből való.
A mai templom helyén korábban három templom is állt.
Az első imaházat 1676-ban építették fából, de ez Sopron történetének egyik legnagyobb tűzvésze során épp úgy megsemmisült, mint ahogyan majdnem a teljes akkori belváros. Feltehetőleg két óvatlan gyermek gesztenyesütés közben gyújtotta fel lakóházukat, a tűz pedig megállíthatatlanul terjedt tovább a szél miatt, és szinte a teljes város leégett. 1677-ben újból felépítették az imaházat, szintúgy fából, amely 1722-ig állt itt.
A negyedik templom 1782-83-ban épült, II. József türelmi rendeletének értelmében, császári jóváhagyással.
Ezt az épületet láthatjuk ma is, illetve nem egészen, ugyanis akkor a templomépület nem lehetett az utcafronton – eredetileg előtte állt a paplak, hátsó fala pedig a régi városfallal érintkezett. Másrészt protestáns templomnak nem lehetett tornya – így a mai gyönyörű, tompa kupolás torony mintegy 80 évvel később, 1862-63-ban épült a templomhoz.
A korai reneszánsz ihletésű, 52 méter magas tornyot egy bécsi építész, Ludwig Förster tervei alapján rakták, 1864-ben szentelték fel.
A toronyban elhelyezkedő óráról a soproniak úgy tartják: annyira pontos, hogy bárki hozzá igazíthatja a saját óráját. Ugyanis a nürnbergi óraközpontból vezérlik mikrohullámú jelekkel.
A templom eredeti berendezéseit a korábbi fatemplomokból örökítette át a gyülekezet. A padok kis szekrényeinek réz névtábláin ma is olvasható az egykori tulajdonosok neve.
A templom oltára eredendően katolikus, ugyanis a Bécs melletti Kahlenberg kamalduli szerzeteseinek oltárát vásárolta meg a gyülekezet. Krisztust ábrázolja a Gecsemáné-kertben. Az oltár két oldalán Szent Péter és Szent Pál, felső részén Szent Mihály alakja látható. Fischer Vince bécsi festő készítette 1805-ben. Az 1676-77-es években Bécsben készült aranyozott bronz csillárok szintén a második fatemplomból kerültek ide. Soproni kötődésű családok ajándékai.
A gyönyörű késő barokk szószéket a templom építésével egy időben, 1783-ban Lang János soproni asztalos mester faragta. Az egyszerű, volutás díszű padok ugyancsak egyidősek a templommal.
A román stílusú keresztelő kutat a második fatemplomból örökölték. Félgömbalakú medencéje négyes oszlopköteg-lábon nyugszik. Krausz Jakab soproni kőfaragó készítette 1677-ben.
A templom történetéhez tartozik egy szomorú esemény: 1946-ban közel 7000, magát német anyanyelvűnek valló soproni lakos kényszerült arra, hogy otthonát és vagyonát hátrahagyva elhagyja az országot és Sopront. A gyülekezet kétharmada az 1946-ban a kitelepítésnek esett áldozatul, nevüket a templom melletti bejáratnál elhelyezett emlékmű őrzi.
A kettérepedt kőtábla egyik felén a kiüresedett várost, másik oldalán bedeszkázott épületeket láthatjuk. A feliraton három nyelven olvasható Lackner Kristóf jelmondata:
„Mergitur, non submergitur – Alámerül, de el nem süllyed.”
elmenynektek.hu
elmenynektek.hu
elmenynektek.hu