Haydn szerelmei

Az alacsony, ragyás arcú és nagy orrú Joseph Haydn halála után a holmija között számos női ajándékozóra valló tárgyat találtak. Köztük néhány különösen intim ruhadarabot, például selyem harisnyakötőt, melyre „ne feledj el!” felirat volt ráhímezve.

Tény, hogy Haydnnak voltak házasságon kívüli kapcsolatai, szerelmei és vélhetően alkalmi szeretői is. Így volt ez már az Eszterházán (Fertőd) eltöltött hosszú évek alatt is. 

Haydn nőügyei még életében közbeszéd tárgyává váltak, erre utal, hogy életrajzírójának maga hozta szóba félrelépéseit, melyeket a felesége meddőségével indokolt.

Ami a házasságot illeti: egyikük sem szerette a másikat

Valószínűleg. Maria Anna Keller, a zsémbes feleség egészen biztos, hogy nem értette Haydn művészi zsenijét, remekmű kottapapírjait például széttépdeste, hogy belőlük hajcsavarót készítsen.

Haydn feljegyeztette életrajzírójával, hogy „a feleségemnek édes mindegy, hogy csizmadia-e a férje, vagy művész”. Hát nem csoda, hogy nem maradt közömbös más hölgyek bájai iránt.

A házaspárt elkerülte a gyermekáldás, talán ez lehetett az egyik alapos ok, amiért egy idő után különváltan éltek. Haydn amúgy sem Maria Anna kezét szerette volna elnyerni, hanem az apa, Keller parókakészítő mester másik, kisebbik leányáét.

A szerelem kölcsönös volt, miután azonban a hölgy a klarisszák rendjébe állt, az akkor még mélyszegénységben élő muzsikus kénytelen-kelletlen, de elvette az apa által neki „felajánlott” négy évvel idősebb Mária Annát.

Eszterházán Haydn szeretőt tartott

Boldoggá a muzsikust egy nyílt titokként kezelt szerelmi kapcsolat tette, a nálánál 28 évvel fiatalabb, középszerű mezzoszoprán énekesnővel, Luigia Polzellivel. Az asszony 1779-ben érkezett muzsikus férjével Eszterházára.

Meglepő, de a tipikus olasz, barna, kecses alakú és szép szemű Luigia jelentéktelen énekesnő volt, különösebb muzikalitás nélkül.

A zenéhez kiválóan értő „Fényes” Miklós herceg persze tisztában volt az énekesnő kvalitásaival, mégsem küldte el a kastélyból, ahol rendszeres operaelőadások és kamarazenélések zajlottak. Tudta, hogy Haydn szerelmes a hölgybe. Igaz, egy idő után alig léptette színpadra, de továbbra is fizette a bérét, akit így tartott Haydn közelében.

Szerencsére Haydn és szeretője közötti kapcsolatnak a zenetörténet számos különleges kompozíciót köszönhet.

Arról ugyan megoszlik a zenetörténészek véleménye, de nagyon is elképzelhető, hogy kapcsolatuk gyümölcseként 1783-ban egy fiúgyermek is született. Akár így volt, akár nem, tény azonban, hogy a fiúra, Alois Anton Nikolaus Polzellire Haydn a végrendeletében tekintélyes járadékot hagyott. Pedig Haydn üzleti ügyekben mindig keménynek mutatkozott, s bár nagylelkű volt, ám roppant anyagias. Mindig félt a szegénységtől, melyet ifjú korában keservesen megtapasztalt.

Haydn hagyott jelentős összeget másra is:

Pozsonyban Apponyi gróf szobalányát látogatta, de akadt a városban más vigasztalója is. Katharina Csech nevét megint csak Haydn végrendeletéből ismerni, jelentős összeget, ezer guldent hagyott rá.

Egyébként Haydnt nem csak a végrendelete, hanem levelei is leleplezik.

Erősen vonzódott Esterházy orvosának ötgyermekes, művelt, zenéhez értő, szép feleségéhez, a nemesi családból származó Maria Anna Sabina von Genzingerhez, aki e levelek tanúsága szerint szellemi társai is volt. Zongoraórákat adott a hölgynek, neki ajánlotta a gyönyörű Esz-dúr Nr. 49 zongoraszonátát, és korai halálára írta az f-moll zongoravariációkat.

Bensőséges kapcsolatukról árulkodik egy elkallódott levél, melyért állítólag Haydn Sopronba is bement érdeklődni, annyira aggodalmaskodott, hogy illetéktelen kezekbe kerül.

Utolsó szerelmére már idős korában talált rá Londonban, az első ottani útja alkalmával. Esterházy Miklós herceg halála után, 1790-ben ugyanis Haydn Londonba utazott. Itt ismerkedett meg Rebecca Schroeter nevű hölggyel, egy gazdag skót kereskedő leányával.  Az özvegyasszonnyal a már hatvan felé járó zeneszerző gyengéd érzelmi kapcsolatot ápolt, és naponta váltottak levelet.

Londoni tartózkodása után Haydn Bécsben telepedett le, a zeneszerzés mellett tanítással is foglalkozott, egy rövid ideig Beethoven is tanítványai közé tartozott.

1809. májusában halt meg, mikor Bécs városa éppen ostrom alatt állt és falai előtt Napóleon csapatai várakoztak. Temetése idejére Napóleon, tisztelete jeléül, fegyverszünetet rendelt el, hogy a zeneszerzőt nyugalomban kísérhessék utolsó útjára, amely, mint tudjuk, valójában nem az utolsó volt…