• tomalom-sopron

Tómalom

Bár manapság inkább strandjáról ismerjük, egykor malmok működtek itt. Ősidők óta itt vannak ezek a kis tavak Sopron szomszédságában, melyek a vizüket a nagy víztartalmú homokos-kavicsos Pannon-tengeri üledékből nyerték. 

A Nagytómalom és a mellette fekvő Kistómalom Soprontól észak-keletre, Fertőrákos irányába, 5 km-re a várostól, a Szárhalmi-erdő nyugati alján található.

Malmokat vélhetően a 16. század közepétől üzemeltettek a területen, de még előtte egy évszázaddal Herb Kristóf, Sopron városbírója és polgármestere aknázta ki a tavakban rejlő lehetőséget – ő bérelte ki először a területet. Nyilvános fürdőt jóval később, 1842-ben Mühl Konrád nagytómalmi molnár alapított, később ezt pedig egy posztócéh vette meg.

A korabeli strand történetéről itt olvashat.

Érdekesség talán, hogy a posztócéhtől a kis tavakat nem egy magánvállalkozó, hanem a Soproni Városszépítő Egyesület vásárolta ki 1918-ban, hogy itt egy komolyabb strandot létesítsenek. Meg is épült a fürdőtelep és hozzá egy 14 szobás szálló és egy vendéglő. A harmincas években a stranddal szembeni domboldalon néhány nyári villát is felhúztak.

A szépen megépített mólóházakat, a strandépületet és szállót a II. világháborúban azonban lebombázták. A malom ekkor teljesen tönkrement, később már nem is építették újjá.

A fürdőt viszont újjáépítették, jelenlegi állapota abban az időben alakult ki, és kisebb-nagyobb korszerűsítésekkel a strand a mai napig így üzemel ebben a gyönyörű környezetben.

/Fotók utoljára frissítve: 2022.06.12./

Hol találom?

Soprontól Fertőrákos és a Fertő-tó irányában, autóval, helyi járatos busszal, de egy részben aszfalt, jórészt murvás, erdőmenti kerékpárúton is elérhető.


Strand – belépők árai:

Több látnivaló