• soproni-hatarallomas

A soproni határállomás, ahol a fél ország megfordult

Az 1980-as évek elején lassan, de biztosan kopogtatott a glasznoszty, a nemzetközi helyzet enyhülőben volt, készülődött érkezni a világútlevél és a 3 ezer forintos valutakeret.

Ekkor persze még senki nem gondolta, hogy néhány év múlva azon kell majd studírozni, hogyan rögzítse a méretes Gorenjét a Wartburg tetején, és miképp váltsa vissza “okosba” a Mehrwertsteuert.

Ebben az évtizedben a soproni határállomást  (akárcsak a hegyeshalmit) nem csak a fél ország járta meg, hanem az osztrákok is, itt jött át fél Burgenland is. A határszélen élő nyugat-dunántúliak ekkor kezdtek barátkozni az új üzleti lehetőséggel, az osztrák bevásárlóturizmussal, Sopron pedig ott állt a “butikvárossá” minősülés küszöbén.

Ezt a korszakot idézzük fel a FORTEPAN fotóarchívumából válogatott, a Sopron-Klingenbach határállomáson készült képek segítségével. Nosztalgiafotók, emlékmorzsák a határellenőrzés világából.

soproni-hatarallomas
Fortepan / Magyar Rendőr, 1982.

Határellenőrzés az enyhülés előtt

A “nemzetközi helyzet fokozódása” és az “imperializmus elleni harc” időszakában, 1948-tól élt a szabály, hogy az Ausztriába vezető közúti forgalom ellenőrzési pontokon (ez volt a FEP)  a járműből kötelezően ki kellett szállni, amikor az okmányok vizsgálatára került sor. Egyedül a diplomaták élvezhettek kiváltságot: ők maradhattak a kocsijukban. A táskákat és egyéb cókmókokat ekkoriban be kellett cipelni a FEP egy kijelölt helyiségébe, ahol aprólékosan átnézték őket. Az okmányok vizsgálata természetesen igen alaposan történt, a kérdés az volt, nem hamisított-e, illetve a tulajdonost nem körözik-e éppen.

Ekkoriban közúti forgalom sem nagyon létezett még, vagyis elég gyér volt. Így a Sopron-Klingenbach határátkelőnél sem kígyóztak még a ma ismert legendásan hosszú kocsisorok.

Mókás látni, de a soproni határállomást ez az egy szál sorompó jelentette 1963-ban. 

soproni-hatarallomas
Fortepan / Bauer Sándor, 1963

A vonatszerelvények ellenőrzése más tészta volt

A vonatokat nagy szigorsággal ellenőrizték. Az ötvenes évektől a szerelvényt a vágány minkét oldalán figyelték, sőt az országhatár és a határállomás között gyalogosan kísérték is, nehogy bármi történjen, valaki le- vagy felugorjon rá. Az útleveleket levitték a vonatról, jegyzékelték, majd a vonaton adták csak vissza. Közben aprólékosan átvizsgálták a vagonokat, hogy elbújva se szökhessen át senki a határon.

Nem is gondolnánk, hogy nemzetközi pénzügyi vitákat okozott az ellenőrzés, ami nyilván iszonyú lassú volt, a vonatok pedig állandóan késtek. De nem csak az idővel volt gond, az üzemanyaggal is. Az osztrák vasút 3 millió Schillinget követelt, mivel a sok megállás – elindulás erőteljes szénfogyasztás emelkedést okozott. 1955-től már arra törekedtek, hogy csak éjszaka állítsák meg a szerelvényeket a határon.

Később megszüntették a vonatok kíséretét és határon való megállítását, de ez alól kivétel volt Sopron. A legfontosabb vonalakon bevezették a menet közbeni útlevél-ellenőrzést, ami alatt természetesen senki nem hagyhatta el a vasúti kocsit.

soproni-hatarallomas
Fortepan / Urban Tamás, 1968 ( A fotó illusztráció és nem az osztrák-magyar határon készült)

Nem volt tanácsos zavarban lenni

Ugyan az 1960-as évek közepétől kezdték kiépíteni az elektromos jelzőrendszert, ám a közúti határpontokon némileg mégis enyhült a határellenőrzés szigora. Belépett a pszichológia és az utas viselkedése került a középpontba. A zavart, ideges, kapkodó személy alapból gyanús volt, s jó okkal feltételezték, hogy csempészáru vagy hamis okmány lehet a háttérben. Ekkor már az okmányok vizsgálatát az utasok előtt végezték, csak rendkívüli helyzetben gyűjtötték össze és vitték külön helyiségbe.

kapitalista országok állampolgárait, főképp az NSZK-ból érkezőket minden esetben kiszállíttatták a gépkocsiból és alaposan átkutatták a járművet. Az embercsempészésre alkalmas rejtekhelyeket keresték elsősorban, de “benéztek” a motorházba, az ülések mögé és alá is. Persze megesett, hogy darabokra szedték a kocsit.

soproni-hatarallomas
soproni-hatarallomas
soproni-hatarallomas
Fortepan / Magyar Rendőr, 1982

Sopron, a butikváros

hetvenes évek végétől kezdődött az a korszak, amit a soproniak az osztrák bevásárlóturizmus fénykoraként emlegetnek. Ekkor még nem a magyar honfitársaink zúdultak át a határon, megcélozva a bécsi Mariahilfert, olyan menő dolgokért, mint a kávé, a Grundig magnó, a Gorenje hűtő, a FA szappan, banán, kiwi vagy Persil mosópor. Éppen ellenkezőleg, az osztrák sógorok jöttek tömegével, először csak az olcsóbb benzinért, később pedig a náluk nem, vagy csak drágán kapható szovjet pezsgőért, trappista sajtért, magyar téliszalámiért. No és szépészeti, kiemelten pedig fogászati kezelésért.

Az osztrák bevásárlóturizmus persze nem csak Sopronra, Mosonmagyaróvárra, hanem a többi határszéli településre is hatással volt. Míg mi magyarok állítólag 50 milliárd (!) forint értékben hagytuk ott cirka két év alatt a valutát Ausztriában, az osztrák bevásárlóturizmus nekünk is szépen hozhatott a konyhára. A sógorokhoz látogatók és ott 24 óránál rövidebb időt töltők száma az 1987-es 177 ezerről a következő évben megháromszorozódott, és osztrák becslések szerint 50 milliárd forintnyi schillinget költöttünk Nickeldorf és Bécs között, már-már az ország fizetőképességét veszélyeztetve.

soproni-hatarallomas
Fortepan / Magyar Rendőr 1982

Ami tény, hatalmasra nőtt a határforgalom a soproni határátkelőhelyen. A határon dolgozókat a “határőrség-járat”, a 25-ös jelzésű busz szállította ki Sopronból a FEP-re. S bár főképp nyáron igen szép számban vették célba ezt a határpontot a Balatonra tartó lakókocsis német állampolgárok, no meg a szabadságolások miatt oda-vissza utazó, “németbe” dolgozó török vendégmunkások, azért a határon átkelők nagy tömege bevásárolni járt a városba.

A nyolcvanas évek közepére, végére tehető a soproni Várkerület újkori történelmének virágzása, annak is a fénykora és az ebből született, elhíresült “butikváros” kifejezés. A Várkerületen ugyanis sorra nyitottak a kisvállalkozások üzleteket és butik hátán butik várta az olcsó, divatos ruhaneműkkel a sógorokat.

Ez időben senki nem gondolta, hogy ennek a korszaknak egyszer majd vége is lehet, és befellegzik a szépen prosperáló bevásárlóturizmusnak. Aztán persze ennek is befellegzett.

soproni-hatarallomas
Fortepan / Magyar Rendőr 1982

Egyébként a nyolcvanas évek enyhüléses időszakában már nem volt érvényben a korábbi tűzparancs sem. A határőr a fegyverét csak “végső esetben” használhatta, ha “elkerülhetetlenül szükséges” volt.

soproni-hatarallomas
Fortepan / Magyar Rendőr 1982

Végül pedig álljon itt egy kép a soproni FEP szolgálati helyiségéről. Bepillantást ad a FEP belső életének egy kissé protokoll ízű pillanatába. Ha valami, akkor ez maga lehetett a királyság. És nem csak a sport rajongóinak. Érdekes a kép jobb szélén fent, az ablakpárkányra erősített korabeli csengő. Vajon kik és miért jeleztek, amikor ez itt csörömpölni kezdett?

soproni-hatarallomas
Fortepan / Magyar Rendőr 1981