Az egyetlen magyar király, akit Sopronban koronáztak meg – III.Ferdinánd

Apja, Habsburg II. Ferdinánd német-római császár saját unokatestvérét, a szintén buzgó katolikus Mária Anna bajor hercegnőt vette feleségül, akitől hét gyermeke született, köztük negyedik gyermekként a későbbi III. Ferdinánd. II. Ferdinánd enyhén púpos volt, egész életében erős hátfájások kínozták, amit a rokonházasságok során sérült génállományra vezetnek vissza a kutatók.

Ferdinánd főherceg Grazban nőtt fel, hét éves volt, amikor elvesztette édesanyját. Két testvére még születése során meghalt, a trónöröklésben 1605-ben született bátyja, Johann Karl állt előtte, így neki csupán világi karriert szántak a dinasztia szolgálatában. Gyönge, törékeny és beteges gyermek lévén rendszeres testedzéssel erősítették, szellemi és lelki képzéséről a jezsuiták gondoskodtak, akiket nem kedvelt túlzottan. Mindezek ellenére apja óhajára már fiatalon belekóstolt a hadi- és államügyekbe, ő rejtjelezte a hadijelentéseket.

Ferdinánd élete azonban 1619. karácsonyán változott meg hirtelen, amikor a 14 éves bátyja váratlanul meghalt vesebetegségben. Hogy az immár trónörököst 17 éves korában magyar királlyá koronázták, annak politikai okai voltak, a királyi rangra a Habsburgok spanyol kapcsolatainak erősítése és Ferdinánd Mária Anna spanyol infánsnővel történő jegyessége miatt volt szükség. Élete során különben háromszor nősült.

III. Ferdinánd legmagasabb rangja sokáig a magyar királyi cím volt és meglehetősen hossszú idő telt el addig, míg császár lehetett.

A német-római birodalom császárává 1636-ban választották és koronázták, de tegyük hozzá, hogy korábban, 1630-ban a birodalmi gyűlésen nem sikerült ezt elérni. Végül a császári korona elsősorban annak volt köszönhető, hogy Ferdinánd a hadsereg főparancsnokaként fontos győzelmet aratott a svédek elleni nordlingeni csatában 1634-ben. Császárrá választását apja különösen szorgalmazta és még élt, mikor ez megtörtént.

III. Ferdinánd vélhetően beszélt magyarul is, összesen hét nyelven is jól. Kiválóan képzett volt a földrajzban, történelemben, diplomáciában és államtudományban, de mégis talán a művészetek állhattak hozzá legközelebb. Legfőbb szenvedélye a zene volt, mondhatni, hogy ő nyitotta meg a komponáló Habsburg császárok sorát. 1657-ben még egy olasz irodalmi akadémiát is alapított Bécsben. Érdeklődött a festészet iránt, Tiziano, Veronese és Rubens képeit gyűjtötte. Nagy figyelmet szentelt természettudományos és műszaki kérdéseknek is, a regensburgi birodalmi gyűlésen (1653-54) neki mutatta be az ismert természettudós, Otto von Guericke az általa feltalált légpumpát.