• fertoboz

Települések a Fertő-tónál – Fertőboz /Fotók frissítve 2022.július 21.

Fertőboz

Fertőboz aprócska falu, néhány száz lakosával a Fertő-part legkisebb települése. A tó partját övező dombsor és a tó nádasa között helyezkedik el, ezért fekvése szempontjából az egyik legszebb település az UNESCO világörökségi címmel büszkélkedő Fertő kultúrtájon. Kerékpárral kihagyhatatlan, átvezet rajta a Fertő tavat megkerülő kerékpárút.

Fertőboz Soprontól 11 km-re, a nagycenki Széchenyi-kastélytól 3 km-re fekszik, Sopron és Fertőd között. Nevét a környéken húzódó bodzaerdőkről kapta. A bodza ma is fontos jelkép: bodzavirág fesztivált 2002 óta rendeznek itt, ahol bodzából készült termékeket lehet kóstolni – talán ilyenkor a leglátogatottabb a település, melyen amúgy jeletős a kerékpáros átmenő forgalom.

feroboz

Fertőboz története

Egy időben a Nádasdyak voltak Boz urai, ezután a falunak 270 éven keresztül a Széchényi család lett a birtokosa. Fertőboz hírneve és a látnivalók is jórészt a Széchényiekhez köthetők.

A 18. század elejétől a szőlőművelés adta az itteniek megélhetését, elsősorban a faluba betelepített németek hatására. Mária Terézia, és maguk a Széchényiek is telepítettek be Bozra német ajkú lakosokat.

1811-12-ben Széchényi Ferenc, Széchenyi István édesapja építtette a Nagycenkre nyíló út kezdetén a hegyoldalba vájt borospincéket, amelyek ma is használatban vannak, ekkor alapították meg a Bozi Borüzéri Rt.-t is. Mivel ebben az időben a Fertő tóban bőven volt víz, 1832-ben Széchenyi István alakította ki a bozi fürdőtelepet és egy hajókikötőt is tavon. Olyan közkedvelt lett, hogy Sopronból napi háromszor omnibusz szállította a vendégeket. 1855-ben a Hollinger Bade – Austalt fürdőintézet és szálloda is épült hozzá. A Fertő tó elapadásával azonban a fürdőtelep és a kikötő is a tönkrement, ma már nyoma sincs.

A Trianont követő 1921-es népszavazás során a falu lakói – annak ellenére, hogy a lakosság 80 százaléka német ajkú volt – Magyarország mellett szavaztak. Szomorú tény azonban, hogy a második világháború után az 580 német nemzetiségű lakosból 464-et erőszakkal kitelepítettek.

Fertőboz község vasútállomásán 1945-ben hat hétig állomásozott az aranyvonat, a Magyar Nemzeti Bank 30 tonnányi aranytartalékával megrakodva. A vonaton a 400 főnyi banki alkalmazotton és az aranyon kívül sok veretlen pénzérme is volt. A szerelvényekből nem vitték tovább a veretlen érméket rejtő vagonokat, ezeket bombatalálat érte. Az itt élők sokat megtaláltak, ezért az érméket „bozi pengő”-nek is nevezik.

Látnivalók Fertőbozon

fertoboz-gloriette

Gloriette kilátó

Ha valamiért, a kilátóért muszáj felkeresni Fertőbozt. A híres műemlékjellegű kilátót a település fölötti dombon találjuk.

Gróf Széchényi Ferenc építtette a templom fölötti dombra a Gloriette kilátót, a napóleoni háborúk idején 1800 októberében. Az emlékezet szerint, Habsburg József főherceg, nádor, a megyei nemesi seregek vezéreként Széchényi Ferenc társaságában többször felkereste a dombtetőt, ahonnan a Fertő táj szépségét csodálták meg. Ezeknek a látogatásoknak emlékére építette Széchényi a fertőrákosi mészkőből készült kis emlékcsarnokot. Innen ma is csodálatos kilátás nyílik a Fertő tóra.

Megközelítés

Fertőboz nagyjából közepén indul az igen magas, több mint 300 lépcsőfokból álló feljárat. A lépcsők feljáratánál kialakítottak egy kis pihenőt, itt vannak kerékpártárolók is. Mivel Fertőboz keskeny település, autóval a főút mentén szinte lehetetlen parkolni, így Fertőboz mindkét végén kialakított megállókban tudjuk csak letenni az autót. Amennyiben nem lépcsőzünk és nem akarunk dombot mászni, Nagycenk felől közelítsük meg a kilátót, így viszonylag egyenletes terepen, szőlőskertek között haladva jutunk el a Gloriette-hez.

szechenyi-bela-erdody-hanna-siremleke

Széchenyi Béla és felesége szarkofágja

Ha Fertőbozon járunk, keressük fel Széchenyi István Béla fia és Erdődy Hanna gyönyörű szarkofágját, a nagycenki Széchenyi-kastélytól induló híres Hársfasor végén. Erdődy Hanna gyermekágyi lázban hunyt el, kívánságára temetkeztek ide.

Megközelítés

Ez egy több km-es túra Fertőbozról Nagycenk irányába. Az út autóval nem járható.

fertoboz-templom

Szentháromság templom

Fertőboz barokk stílusú római katolikus temploma 1732-ben épült. Az idők során többször is leégett. Belsejében ifj. Sterbencz Károly soproni festő díszítéseit látjuk, a főoltárkép Stornó Ferenc alkotása, mely a Szentháromságot ábrázolja Szűz Máriával. Széchenyi István Béla fia adományozott még a templomnak egy Madridban festett képet, amely Szent Erzsébetet ábrázolja. A templom tornyában eredetileg 3 harang volt, ma már csak 2 van, ezeket a Seltenhofer Frigyes fiai öntötték Sopronban.

Ha az ország távolabbi részei felől érkezünk, akkor Nagycenknél térjünk le Fertőboz felé.

Érinti a települést a GYSEV vasútvonala is, melynek egy megállóhelye van itt, a vasútállomást, a központtól mintegy 2,5 kilométerre délre találjuk. Innen indul a kisvasút, a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút vonala is.

Fűtőház

A kétvágányú, négy mozdony elhelyezésére is alkalmas Fűtőházat nemrégiben újították fel, egy galériáról nézhetünk le a mozdonyokra. Jelenleg András gőzös és a Kiscenk dízelmozdony lakik benne.

Mivel a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén járunk, figyeljünk a békákra is, ezek tavaszi és őszi vonulása ugyanis keresztezi a falut. Fertőbozhoz tartozik Kisboz, ahol egy nagyon különleges geofizikai obszervatórium van, mely természetesen nem látogatható.