Hol őrzik II. János Pál vérereklyéit?

Száz évvel ezelőtt, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál, aki 1978 és 2005 között a római katolikus egyház 264. pápája volt. 

Két alkalommal is járt Magyarországon, 1991. augusztusában és 1996. szeptemberében.

Az „utazó” pápaként is tisztelt II. János Pál több szempontból is a „legek” pápája volt: ő volt 58. életévével 132 év óta a legfiatalabb pápa, 455 év után az első nem olasz, egyben az első kelet-európai, de az első szláv is. Húsz merényletet kíséreltek meg ellene.

II. János Pál pápának több helyen is őrzik a vérereklyéit a régióban.

Röviddel a pápa halála előtt, egy légcsőmetszés alkalmával vettek le tőle vért, amelyet aztán üvegcsékbe töltöttek. Ezeket az üvegcséket ereklyeként őrizhetik a kiválasztott helyeken.

Úgy tudni, II. János Pál pápa vérét tartalmazó üvegcsékből száz van szerte a világon.

Két ereklyét 2014. októberében Burgenlandban, a kismartoni (Eisenstadt) püspökség és a darázsfalui (Trausdorf) plébánia fogadott. Utóbbira azért esett a választás, mert Darázsfaluban 1988-ban több mint 80 ezer ember előtt itt celebrált misét a katolikus egyházfő.

Van azonban 2019 óta a Rábaközben is, Szanyban, a katolikus templomban.

Az ide került vérereklye azonban nem egy üvegcse, hanem a pápa vérét tartalmazó gézlap, melyet egy II. János Pált megörökítő szobor őriz. (A pápa szentté avatásakor helyezték vércseppjeit gézlapokra.)

henczel-szabolcs-szany

A vérereklye Szanyba kerülésének történetét Henczel Szabolcs plébános meséli el egy videóban.

A II. János Pál-ereklyét a pápa egykori titkára, krakkói nyugalmazott érsek ajándékozta a szanyi katolikus templomnak, amely zarándokhely. Mikor Henczel Szabolcs átvette a vérereklyét, a bíboros azt mondta, mindig úgy tiszteljétek, hogy a pápa jelenléte nem csak a ti falutokat, hanem a régiót is uralja.

Győri Hírek – Oxygen Hírügynökség által készített felvételt ezen a linken lehet megtekinteni. (Készült 2019. május 22.)