• vadasa-to-orseg

Hűs vízű tavak az Őrségben, ahol strandolni is lehet

Az Örség bájos kis falvai, múltat idéző haranglábai, templomai, vadregényes erdei és váltakozó dombjai felfedezhetők gyalogtúrákon, de egyre többen indulnak a táj meghódítására kerékpárral vagy vállalnak be egy-egy szakaszos könnyebb e-bike túrát.

A nyári forróságban azonban kihagyhatatlan egy kiadós strandolás vagy egy gyors felfrissülés egy tóparton, a hűsítő vízben. Az Őrségben három olyan tavat is találunk, ahol nem csak horgásznak, hanem strandolásra is lehetőség van, ezeket járjuk most be a nemzeti park ajánlásai alapján, közben adunk más programötletet is. 

Ha már jártak valamelyik tónál korábban, ne lepődjenek meg, ezek majdnem pont olyanok ma is, mint régen, mintha kicsit megállt volna az idő. És tömeg sincs, ami különösen jó bennük!

Vadása-tó

vadasa-to-orseg

A festői környezetben fekvő Vadása-tavat szinte már mindenki ismeri az országban, ez  a tájegység legismertebb és legnépeszerűbb tava Hegyhátszentjakab településnél. A tó valójában völgyzárógátas víztározó, 3-4 hektár vízfelülettel, másfél – 1.8 méter átlagos mélységgel és kavicsos, iszapos fenékkel. A Vadása völgyben, a Vadása patak vízének felhasználásával 1968-ban kezdtek a kiépítéséhez.

Két külön tavacskából, részből áll, tiszta vizét 12 forrás táplálja. A két tó közül a délebben fekvőt használhatjuk fürdőzésre, a másik, a vadregényesebb, igazi horgászparadicsom.

Az Őrség „gyöngyszemeként” emlegetett Vadása-tó stradján 6000 m2 zöldterület és több mint 150 m hosszú strand várja a látogatót és van egy kemping is.

vadasa-to-orseg
vadasa-to-orseg
vadasa-to-orseg

Kedveltsége miatt egyre többen ismerik nevének eredetét is: a környéken sok róka élt, lyukakat ástak a patak mentén, így lett a patak neve vad-ásta, vad által ásva, vagyis Vadása.

Felnőttek napi 600, diákok és nyugdíjasok pedig 400 forintért válthatnak ide jegyet, de vannak kedvezmények is.

Borostyán-tó

A Borostyán-tó – nem kevésbé festői környezetben – Zalalövő nyugati határában fekszik, 35 hektárnyi vízfelületű. A tavat a Szőce-patak és még több másik forrás is táplálja. Nevét a település határán egykor átvezető ókori kereskedelmi útvonalról, a Borostyán útról kapta.

Kiépített strandja van, lehet sporteszközt is kölcsönözni. Átlagos vízmélysége 3 méter, halállománya is változatos, így a tó, a horgászok számára is ideális. Az igazán aktív kikapcsolódásra vágyók egy 20 állomásos erdei tornapályát találnak itt, a tó körül kialakított, ösvényen végig vezető pályarendszer táblákkal mutatja az irányt és a feladatsort.

Belépőről nem tesz említést a zalalövői önkormányzat weboldala.

Hársas-tó

harsas-to-orseg

A Szentgotthárd határában található Hársas-tó, azaz a Máriaújfalui-víztározó egyre felkapottabb fürdőhely. A hosszúkás tavat a helyiek az „Őrség Balatonjaként” is emlegetik. A tavat a 80-as években hozták létre a szomszédos Apátistvánfalván eredő Hársas-patak elgátolásával, elsősorban árvízvédelmi okok miatt, de később a környékbeliek egyik legkedveltebb horgásztava és fürdőhelye lett. Az erdőkkel ölelt tó fekvése tényleg festői.

Kiépített strand a tó déli részén található, és csak itt szabad fürdeni, a tó egyéb részei ugyanis az elárasztott mederben maradt fatörzsek miatt veszélyes lehet.

harsas-to-orseg
harsas-to-orseg
harsas-to-orseg

A sétálni, kerékpározni vágyók számára is kedvelt tó teljes egészében körbesétálható, tekerhető, és néhány évvel ezelőtt tanösvény is kialakításra került ezen az úton. A tó parti sétány mellett kialakított Hársas-tó tanösvényen az Őrség és a Vendvidék jellemző növény- és állatfajaival lehet megismerekedni.

A Hársas-tónál ingyenesen lehet fürdeni. A tó több irányból is megközelíthető, Szentgotthárd-Máriaújfalu, Apátistvánfalva és Farkasfa felől is.

+1 Őrségi tó, ahol kirándulni lehet: a Himfai-tó

himfai-to-orseg

A Felsőmarác községhez tartozó Himfai Parkerdő közvetlen szomszédságában, az állami tulajdonban lévő Himfai környezetvédelmi tavat egy patak táplálja. A tó szervesen kapcsolódik a parkerdőhöz, de csak kirándulóhely, valóságos paradicsom a megpihenni vágyó kerékpárosoknak, fürödni azonban itt nem lehet. Viszont horgászni igen.

Van kijelölt parkoló is, de ennél fontosabb, hogy tűzrakó hely, padok és asztalok is. A Felsőmarác település felé tartó bekötőút oldalánál lévő horgászhelyeken elég komoly a vízmélység.

himfai-to-orseg
himfai-to-orseg
himfai-to-orseg