• orsegi-nepi-muemlekegyuttes

Őrségi Nemzeti Park

Az ország legfiatalabb nemzeti parkja a 2002-ben létrehozott Őrségi Nemzeti Park. Védett területei Vas megye délnyugati csücskében húzódnak: az Őrség, a Vendvidék, a Rába folyó szabályozatlan völgye (a Belső-Őrség) és Szentgyörgyvölgy környéke. Az ország tizedik nemzeti parkja, amely 44 település határát öleli fel, közel 44000 hektáron. Központja Őriszentpéter.

Az Őrség kiváló úticél a kerékpárosoknak, számtalan túraútvonal szeli keresztbe-kasba és már E-bike is bérelhető a nemzeti parktól. Gyalogtúrázóknak, hiszen 18 tanösvény és számos túraút mutatja meg a táj legszebb kulturkincseit és természeti látnivalóit. Kiváló úticél pihenni vágyóknak, hiszen több hűsvízű tó is található az Őrségben, mindemelett pedig már vízitúrák is indulnak a csákánydoroszlói Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont kikötőjéből a Rába egy csendes, nyugodt, de mégis kalandos és változatos szakaszára.

Az Őrséghez a haranglábak, az Árpád-kori templomok, falusi porták, valamint a helyi ízek és népszokások, a népi mesterségek sajátos világa is hozzátartozik. E többszázadnyi településszerkezetet és kulturális örökséget leginkább a pityerszeri skanzenben, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes házaiban ismerhetjük meg.

A térség folyója a Rába, amelynek Sárvárig terjedő szakasza Magyarország egyik legtermészetesebb állapotban megmaradt folyóvize. Különleges értékeinek megőrzése érdekében 2006-ban felkerült a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére alapított Ramsari egyezmény listájára. A nemzeti park egésze Natura 2000–es védett terület. Az őrségi tájat a nyugatról kelet felé fokozatosan ellaposodó, folyók és patakok által formált dombsorok tagolják. Folyói a Rába, mely északról határolja a területet, a Zala (Szala), mely középen szeli át az Őrséget és a Kerka.

Rendkívüli a növényvilág is, példaként a szőcei tőzegmohás láprétet emelhetjük ki, melyen tanösvény is végigvezet. Az Őrség nevezetes a lepkéiről is, úgy 1500 lepkefaj található meg a vidéken, a Kerka-völgye pedig szitakötő- és kérészállományával vált híressé.

Különleges élmény a pityerszeri skanzentől egy sétányira található bölényrezervátum meglátogatása. Itt egy kilátó-magasles építményről szemlélhetjük az Őrségbe visszatelepített európai bölényeket és az eurázsiai vadlovakat.

A skanzen mellett a nemzeti park természeti értékeivel több bemutatóhelyen helyen is megismerkedhetünk, így az őriszentpéteri Natura 2000 Fogadó- és Látogatóközpontban, Apátistvánfalván az Ökoturisztikai Információs Központban, Szőcén, a Lápok Házában és Kőszegen, a Bechtold István Természetvédelmi és Látogatóközpontban. 

Nemzeti parki helyek, látnivalók