Sopron – Látnivalók
Gróf Széchenyi István szobra Sopronban
Széchenyi István Sopron első díszpolgára volt, 1987-ben kapott szobrot a városban, amely a róla elnevezett téren áll. Érdekes, hogy Széchenyi nem a tér belseje felé tekint, hanem inkább onnan kifelé, nyugati irányba.
A szobrot Izsó Miklós gipszmintája alapján Mátrai Lajos György készítette 1897-ben.

Talán furcsának tűnik, hogy Széchenyi pont háttal áll a térnek, de ennek van magyarázata. Valószínűleg az a magyarázat erre, hogy 1897-ben, mikor felavatták a szobrot, még a soproni déli pályaudvar volt használatban, s a cél az volt, hogy Széchenyi ebbe az irányba tekintsen, a vasútról érkezőknek arccal.
A szoboravató ünnepség országos jelentőségű esemény volt, zöld lombfüzérekkel, virágokkal, zászlókkal díszítették fel Sopront, a Széchenyi térre sátrat és pódiumot állítottak.
Jelen volt az avatási ünnepségen a belügyminiszter, az országgyűlési képviselő, a pannonhalmi főapát és a Széchenyi-család tizenegy tagja. Képviseltette magát a Kisfaludy Társaság, a Petőfi Társaság, az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság, az Országos Iparművészeti Társulat és az Országos Műemlékbizottság. A Magyar Tudományos Akadémia nevében Eötvös Loránd jött el.
A szobor talapzatán egy idézetet olvashatunk, amelyet négy nyelven (magyarul, horvátul, németül és angolul) véstek a gránit lapokra. Az idézet Széchenyi Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémián 1846 decemberében elhangzott beszédéből származik:
„A hazaszeretet azon szent láng, melyért, bármily gyermeki érzelemnek gúnyolják is azt a világ hidegen számító cosmopolitái, nincs mit pirulnunk, mert a legtöbb magasztos cselekedet mégis innen vette, innen veszi, és innen fogja venni a Földön eredetét.”
Forrás: szechenyiszobor.hu