• gazlampa-sopron

Az utolsó gázlámpa Sopronban

Egy utolsó, a mai napig működőképes utcai gázlámpát láthatunk Sopronban a Széchenyi téren, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium falán. A korabeli lámpa mellé 2016-ban, a városi gázszolgáltatás megindításának 150. évfordulóján állítottak emléktáblát.

A kőszén alapú gázgyártást 1866-ban indították el Sopronban. Még ebben az évben meg is indult a gázszolgáltatás: szilveszterkor a soproni városháza termeit már gázlámpákkal világították meg.

„Az 1867-es Újévkor este nemcsak az összes laterna világított gázzal, hanem számos transparens nagyszerű gázlángokkal jelent meg, közöttük a Mária-oszlopnál a Várkerületen „Éljen a haza!” gázlángokkal volt olvasható. Ezért aztán a séta. A városlakosságának fele éjfélig sétált.” (Soproni Kalendárium)

A városi tanács 1865-ben tett felhívást egy gázgyár létesítésére, a közvilágítás mellett a fűtést is gázzal kívánták megoldani. Az utcai lámpák először még sárga lánggal égtek, később egy új szabadalom eredményeképp, a világító fehér láng már sokkal több fényt adott. 1866 áprilisában egy részvénytársaságot hoztak létre és néhány hónap múlva már állt Sopron egyik legtehetősebb polgára, Lovag kőmáli Flandorffer Ignác által felépített gázgyár.

A gáz-közvilágítás közel 100 évig működött Sopronban, 1961-ben aztán végleg megszűnt.
Az emlékül meghagyott Széchenyi téri lámpa szabad lángú égőjét 2016-ban felújították és korszerűbb, fémhálós égőfejet kapott.