• dobogo-erdo-tanosveny

Őrség

Dobogó-erdő tanösvény, Őrség

Az Őrségben, a Vas megyei Körmend és Horvátnádalja között, a Rába és a Pinka árterében feltöltődő holtágak ölelésében találjuk az erdőt,  melyet különösen kora tavasszal, február végén, március elején élmény felkeresni, hiszen ekkor virágzik milliószám az illatos tavaszi tőzike.

Az évszázados tájhasználat a Rába menti erdőterületek kiterjedését jelentős mértékben lecsökkentette, így napjainkra a középső Rába-völgyben csak 4 nagyobb erdőtömb maradt fenn. Ezek közül az egyik a Dobogó-erdő. A tanösvényen nem csak a tőzikéről, hanem a Rábáról, a Pinkáról, az itt élő rovarokról, halakról, madarakról és a ligeterdőkről is sokat megtudhatunk.

Az erdő az első katonai felmérés (1784) térképén is megtalálható már, az 1956-ban készített 1:25.000 méretarányú térképeken pedig a mai kiterjedésben ábrázolják, kisebb-nagyobb rétfoltokkal mozaikolva. Ezidőtájt a Dobogó-erdő a körmendi „Vörös Csillag” MGTSZ tulajdonában volt, majd 1982-ben helyi védettséget kapott, 2007-ben pedig az egész terület része lett a Natura 2000 hálózatnak, ma az Őrségi Nemzeti Park gondozza.

Az Őrségi Nemzeti Park által gondozott tanösvény 2 km hosszú.

Kiinduló- és végpontja:
Körmend-Horvátnádalja, és a Malom utcában lévő malomnál induló földes úton közelíthető meg.
(GPS: 46.998689, 16.565734)

Parkolási lehetőség szintén a Malom utcában van egy kis híd előtt.

Miután az útvonal erdőben halad zárt lábbeli szükséges. A tanösvény 40 perc alatt gyalog kényelmesen bejárható és persze babakocsival nem ajánlott.

Állomások és információk
1. Köszöntő tábla
2. Pinka és halfaunája
3. Puha- és keményfás ligeterdőkről
4. A geofiton növények
5. A tavaszi tőzike
6. Rába-holtág madarai
7. A Dobogó-erdő rovarvilága
8. A Rába
9. A Dobogó-erdő odúlakó madarai, a harkályfélék
10. A Dobogó-erdő özönnövényei

Ajánlott olvasnivaló


orsegi-nepi-muemlekegyuttes