• balfi-zsolnay-ivokut

Balfi Zsolnay Ivókút

A Sopron közeli Balf települést leginkább gyógyszanatóriumáról és ásványvízéről ismeri az ország. A kénes, jellegzetes illatú balfi vizet sokan kóstolják a Zsolnay porcelán burkolattal diszített ivókútból, amely a bringások egyik kedvelt pihenőhelye is a Fertő tókerülő kerékpárút vonalán. 

balf-zsolnay-ivokut

Az ásvány- és gyógyvizeket már a rómaiak is ismertek és kedveltek, így volt ez a balfi vízzel is. Bizonyított, hogy a balfi ásványvizet már Marcus Aurelius korában, kr. u. 180 körül itták és használták a rómaiak. Ismert volt a honfoglalás korában is, ezután első ízben egy 1199-ben írott oklevél említi Balfot. Később a Mária Terézia korában végzett vegyelemzések, kísérletek is bizonyították a balfi forrás savanyúvizének gyógyító hatását, később pedig az ásványvíz és a fürdő is Monarchia szerte ismert volt. Sajnos azonban nem tudott akkora hírnevet szerezni, mint például a Bécs melletti Baden vagy Karlovy Vary.

A balfi víz hírneve a kénes forrásokon alapul, nagy a szulfidion tartalma, gazdag lítiumban, kalciumban, magnéziumban és alkáli-hidrogénkarbonátban. Nyugtató és gyulladáscsökkentő a hatása. A víz palackozását már 1900-ban megkezdték, itt a kút mellett találjuk ma a palackozóüzemet is, de ez jelenleg nem működik. A balfi víz 1975-óta rendelkezik gyógyvíz minősítéssel.

Erre a forrásra 2008-ban állították a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában készült szép kutat, melyet 2019-ben újítottak meg. A kút lábazatán a Fertő-táj jellegzetes madarait láthatjuk: a hazai természetvédelem jelképéül választott nagy kócsagot, a hízókát és a vízpartok mentén álló fűzfák ágain, lelógó zacskóra emlékeztető fészket építő függőcinegét.

A kútról csordogáló hüssítően hideg vízből szabadon tölthetők meg a kulacsok, de sokan járnak ide vízért a faluból, sőt még Sopronból is. A kút mellett egy kis pihenőhelyet alakítottak ki padokkal, elsősorban a kerékpárosokra és kirándulókra gondolva.

Hol találom?

Balf szélén, a Fő utca végén Fertőrákos irányába tartva találunk a kútra, a palackozóüzem mellett. Egyes térképek új savanyúkút néven jelölik. Közvetlen közelében autók számára kialakított parkolók vannak, de ide igazán kerékpárral érdemes érkezni. A Fertő tókerülő kerékpárút (B10) egyik szép pihenőpontja.

Fotók frissítve: 2023. augusztus 21.