• nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

Széchenyi szállóigék nagycenki kőtáblákon

Rendhagyó sétát teszünk Nagycenken, Széchenyi István falujában. Azért rendhagyót, mert ezúttal csak a földet nézzük és a lábunk elé figyelünk.

A cenki kastély mellett a legfontosabb látnivaló a falu temetőjében található mauzóleum, ahol nem csak a legnagyobb magyar, hanem édesapja, a nemzeti könyvtár és múzeum alapjait lerakó Széchényi Ferenc is nyugszik.

Amikor belép az ember a temető kapuján, rálép arra a járdára, amely nyílegyenesen a mauzóleum épületéhez vezet.

szechenyi-mauzoleum-nagycenk

Ezen a rövid úton érdemes a lábunk elé nézni, mert a járdában elhelyezett kőlapokra Széchenyi életművéből kiemelt, szállóigévé lett idézetek vannak felvésve, amiket a mauzóleum felé haladva olvashatunk el.

A „legnagyobb magyar” szellemi öröksége, írott életműve 2014-től hungarikum, a kulturális örökség része.

Ez a páratlan és terjedelmes életmű nem csak a maga korában volt kiemelkedő, még ma is igen fontos értéket hordozó forrás. Ezért aztán gyakorta idéznek tőle, néhány gondolatsorából pedig közismert szállóige lett. Az sem ritka, hogy Széchenyi szállóigévé lett gondolatait aktuálpolitikai üzenetekbe forgatják (ki) vagy éppen Széchenyinek tulajdonítanak mások által elmondottakat.

Széchenyi sírjához vezető séta kiváló alkalom arra, hogy a kőlapokba felvésett autentikus idézetek üzeneteit olvassuk el.

Íme a táblák:

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„Rajtunk senki nem fog segíteni, de nem is segíthet, mint mi magunk”.

(Magyarország kiváltságos lakosaihoz, 1844)

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„Tőlünk függ minden, csak akarjuk.”

(Hitel, 1830)

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„Hazát nem alkot holt föld, hanem élő ember.”

(Hunnia, 1858)

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.”

(Hitel, 1830)

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„Az idő ugyanis nem a zsarnokainknak szolgál, miként rövidlátásukban képzelik, hanem nekünk.”

(Diszharmónia és vakság, 1860)

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„Tekintsünk a keresztény népekre, mert többet-kevesebbet csak ezek közt él vagy lappang a haladási szellem.”

(Szerelem, szeretet 1858)

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„A nyelv a nemzetnek lelke”.

(Hunnia 1858)

nagycenk-temeto-szechenyi-mauzoleum

„Mindazt mit tevék, egyedül azért tevém, mert magyar vagyok.”

A Kelet Népe. 1841

Kapcsolódó tartalom: