• szentek-lepcsoje-sopronbanfalva

Sopron – Látnivalók

Szentek Lépcsője – Sopronbánfalva

Szentek Lépcsője, avagy Pálos-lépcső, Kolostrohegyi-lépcső. Nyolcvannyolc lépcsőfok, hét pihenő, tizennégy szobor. Ezen keresztül vezet fel az út a Sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostorba és a Mennyek királynője templomba Sopronbánfalván.

A mai Kolostor-hegyen a 971-ben Sopron környékére téríteni érkező Wolfgang (Farkas) bajor szerzetes emlékére kegyhelyet alakítottak ki. Boldog Gizella tanítója, a későbbi Szent Farkas olyan tiszteletnek örvendett, hogy később emlékére egy kápolnát építettek, majd 1485-ben, Sopron városa egy pálos kolostort alapított ezen a helyen. Az évszázados viszontagságokon átesett kolostort 2010-ben újították fel, ma látogatható műemlék és egyben magas szinvonalú szálloda is. Ide, és a kolostorral egybe épült Mennyek Királynője templomba vezet fel a Kolostorhegyi lépcső.

sopronbanfalva-mennyek-kiralynoje-templom

A Kolostorhegyi-lépcső a pálosokhoz és a szerzetesi élethez leginkább közelálló 14 katolikus szent szobrával és pihenő teraszokkal díszített barokk lépcsősor eseménydús múlttal rendelkezik. Ma nagyon népszerű a sétálók, sőt, a sportolók körében is. Gyönyörű hátteret ad fotók készítéséhez, számos esküvői fotó készül itt.

szentek-lepcsoje-sopronbanfalva

Meglehetősen hányatott volt a sorsa a 18. század elején épített, csillagképekhez tájolt, 14 szent szoborral állított barokk lépcsősornak. Miután 1750-ben elnyerte minden díszét, csupán 30 évig csodálhatták az emberek, mivel a kolostor bezárását követően megrongálták és széthordták a szobrokat. A 19. század végére már a kőkorlátnak is csak a hűlt helye maradt. Az 1960-70-es években derült ki, hogy a szobrok többsége még létezik, összegyűjthető és restaurálható. (Volt köztük olyan is, amit egy disznóól falából bontottak ki.) Szerencsére csak Mária Magdolna és Szent Teréz ábrázolása volt olyannyira rossz állapotban, hogy helyreállításuk mindössze tömegvázlatként volt lehetséges.

A ma látható Szentek Lépcsője valójában rekonstrukció, de hangulatában és látványában tökéletesen idézi az eredeti alkotást.

Úgy tartják, a szobrok alkotója a bajor származású, Sopronban letelepedett Schweitzer János György kőfaragó volt. A kolostorhegyi lépcsősort legutóbb 2018-ban újították meg.

Első pihenőnél Remete Szent Antal és Remete Szent Pál, a második pihenőnél Szent Jeromos és Szent Anna, a harmadik pihenőnél Cortonai Szent Margit és Napomuki Szent János, a negyedik pihenőnél ismeretlen vértanú szűz és Avilai Szent Teréz szobrát láthatjuk.

Az ötödik pihenőnél Szent József és Páduai Szent Antal, a hatodik pihenőnél Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin, a hetedik pihenőnél Mária Magdolna és Szent Péter szobra áll.

Hol találom?

Sopronbánfalva szinte egybeépült Sopronnal, ha Bánfalva felé haladunk, már messziről látjuk a Mennyek Királynője templomot magasodni a dombon. Keressük a kis Pálosok terét, innen tudunk feljutni a lépcsősoron a templomhoz és a kolostorhoz.

A városból gyalog érkezve Sopronbánfalvára, feltétlenül nézzük meg a Mária Magdolna templomot (bemenni valószínűleg nem tudunk). A közelben fekszik és látogatható a bánfalvi Hősi temető, ezt is muszáj látni, illetve egy sétával a Kárpáti malomhoz is érdemes elmenni.