• ciklamen-tanosveny

Végig a Ciklámen tanösvényen.

A Ciklámen tanösvény végigvezet bennünket a soproni parkerdő legszebb részein, valójában a Soproni Tájvédelmi Körzeten. A nagyjából 9 km hosszú túrán nem csak a Soproni-hegység erdőállományáról, jellegzetes növényeiről lehet egy kis tudást felcsippenteni, egészen különleges, egyedülálló történelmi, kultúrtörténeti helyeket is érinteni fogunk.

A tanösvény indulópontja Sopronból a szívszanatórium és a Hotel Lövér környezetében, a Várisi út buszfordulójánál van, innen halad az útvonal a parkerdőben kijelölt és táblázott ösvény végpontjáig, Sopronbánfalváig. A tanösvény – mondhatni – négyévszakos, jól járható, persze a megfelelő öltözék, túrabakancs, egyéb kellék alap. És ami a legfontosabb: a túra nem körtúra, valahogy vissza kell jutnunk a városba.

ciklamen-tanosveny

A Tanulmányi Erdőgazdaság térképén láthatjuk a tanösvény útvonalát és a legfontosabb pontokat, melyeket érinthetünk.

Állomások:

Szanatórium-Lőver Szálló – Récényi úti kőfejtő – Deák kút – Hét bükkfa – Hármas-forrás – Jegenye fenyves – Várhely-kilátó – Kelta Halomsírok – Bella Lajos emlékhely – Lucfenyves – Szent György forrás – Szalamandra tó – Természetbarát forrás – Sopronbánfalva

Ciklámen tanösvény – a legrégebbi

Az ország elsőként kialakított tanösvénye ez, ami a Sopron környékén bőven fellelhető erdei ciklámenről kapta a nevét. Ez a kankalin félék családjába tartozó gumós növény errefelé, hazánk nyugati felén fordul leginkább elő, a hegyvidéki soproni erdő, július és szeptember hónapokra eső virágzásakor elképzelhetetlen nélküle.

ciklamen-tanosveny

  A ciklámen tehát a vezérfonal a túra során, ezt kell követnünk az útvonalon végig. Figyeljük a fák törzsére festett stilizált ikont, mindenhol ott lesz, ahol szükségünk lesz rá.

Találunk még útközben egy tucat tájékoztató, információs táblát is, amit érdemes elolvasnunk. Botanikai, földrajzi tudás ragadhat ránk. Pihenőhelyek, források is vannak a tanösvényen, némelyiknél pedig megpihenhetünk egy kicsit.

ciklamen-tanosveny-sopron
ciklamen-tanosveny-sopron

Az indulópont a szanatóriumnál, illetve a Lövér szállónál, tájékoztató táblával és a fa törzsére festett ciklámen jelzéssel. 

És akkor az útvonal kicsit részletesebben:

A szívszanatórium és Hotel Lövér indulóponttól (ez a buszmegállóval szemben nyíló, a fenti képen is látható táblával jelzett ösvény) kényelmes sétával lehet haladni az első szakaszon, először a Récényi úti kőfejtőt érintjük, majd elérkezünk Sopron legrégebben ismert forrásához, a Deák kúthoz. 

Deák-kút. A forrás Sopron egyik legrégebbi erdei pihenőhelye, amely a soproni líceumi diákok után kapta nevét. ”Deákkút! Légy forrása soká ártatlan örömnek!” Mivel nagyon közel van a városhoz, kedvelt pihenőhely minden évszakban.

Innen egy kis emelkedővel a Károly-magaslat (Károly-kilátó) parkolójáig kell tovább haladnunk, majd a Hét bükkfa felé venni az irányt. A Hét bükkfa utáni következő állomás a Hármas-forrás lesz. Az ösvény a Tacsi árok felett vezet majd bennünket. Felfelé haladunk, így érjük el a Várhelyet (közel 500 m magason), ahol egy igazi kuriózum fogad minket: egy több ezer éves kelta földvár maradványai és a Halomsírok, amelyek a Halstatt-korból (kre. 800-600) maradtak ránk.

Egy több állomásos régészeti tanösvényen tudhatunk meg mindent a helyről, majd a Bella Lajos emlékműnél kialakított pihenőhelyen fújhatjuk ki magunkat.

varhely-sopron
sopron-varhely-halomsirok

A földvár belsejében áll a Várhely-kilátó, melyet az ország egyik legszebb fakilátójának mondanak. Érdemes ide felkapaszkodni, tetejéről pazar panoráma nyílik a hegyvidékre, a Fertő tóra, az Alpokaljára.

varhely-kilato-sopron
soproni-parkerdo

Továbbindulva innen érkezünk el majd a Szalamandra tóhoz és a Ciklámen-tanösvény Bánfalvát érintő végpontjára.

soproni-parkerdo
soproni-parkerdo
ciklamen-tanosveny-sopron
szent-gyorgy-forras-soproni-parkedro

A lucfenyvesről szóló tájékoztató tábla és a Szent György forrás, már a tanösvény vége felé.

szalamandra-to-sopron

  Szalamandra tó, melyet a Tacsi-árokban folyó Rák-patak elgátolásával hozták létre 1977-ben. Ezen kívül a Fáber-rét környékének vízgyűjtő területéről eredő Természetbarát-forrás is táplálja.

Jó tudni:

Nem körtúráról van szó, ezért a túra végpontjáról a további közlekedést meg kell oldani. A kiinduló pontnál, a szanatóriumnál vagy a Hotel Lövér környékén autóval parkolhatunk, illetve érkezhetünk ide helyi járatos busszal. A végpontnál, Bánfalván szintén van buszjárat, ezzel vissza lehet jutni Sopronba, ha nem akarunk gyalogolni. A 9 km-es túrát nagyjából 4 óra alatt lehet nagyon kényelmes tempóban megtenni, ez persze tőlünk függ. Gyerekekkel is vállalható. Térerő viszont nem mindenhol lesz.

Kapcsolódó tartalom: