• varhely-kilato-sopron

Várhely-kilátó

Sopronban van a legtöbb kilátópont az országban, és elfogultság nélkül lehet mondani, mindegyik épített kilátó impozáns. A Várhely-kilátó ezek közül talán a legromantikusabb, tulajdonképpen egy sáncrendszerrel körülvett, kora vaskori földvárban áll a soproni parkerdő belsejében.  

varhely-sopron

A soproni parkerdő kilátói közül a Várhely-kilátó adottságai a legjobbak, már ami a kilátást illeti.

Ez a nagyon szép faszerkezetű kilátó a nevét egy különleges kultúrtörténeti helyről, a Várhelyről kapta. 

Várhely (Burgstall) a Soproni-hegység egyik csúcsa, tengerszint feletti magassága 482 méter. Egy nagy kiterjedésű, kr.e 7. századból ránk maradt Hallstatt kori, majd kelta idők béli – fából és földből épített – sáncvár nyomait találjuk itt az erdő közepén, körülötte halomsírokkal. Ez, és az innen előkerült leletek – elsősorban az alakos urnák – nemzetközi jelentőségűek.

varhely-sopron

Az első kilátót 1885-ben építették a Várhelyre, közadakozásból. Egy földbe ásott esőbeálló kunyhó belsejéből vezetett fel egy lépcső a nagyjából 12 méter magas kilátótoronyba.

Az időjárás viszontagságainak különösen kitett domb- és hegytetőkön persze nem örök életűek a faszerkezetek, ezért már 1896-ban javításra szorult, de csak 1909-ben tudták újjáépíteni. A második kilátó már hosszabb ideig bírta, amit 1929-ben újraépítettek, az már 1979-ig állt.

A jelenlegi kilátó Somfalvi György tervezői munkája, 1981-ben adták át. Sajnos 2007-re ez is életveszélyessé vált, le kellett zárni, de 2009-ben került rá pénz és felújították.

varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron

A rendkívül impozáns a faszerkezete, a panorámaszintre körlépcső vezet föl.

A kilátó alatti tisztáson padok állnak, észak felé pedig egy komoly downhill-pálya indul a parkerdőben.

varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron

Tetejéről a Sopront övező erdőségekre és településekre, valamint a szomszédos ausztriai tájakra látunk rá.

varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron

Észak-keleti irányba láthatjuk Sopront, Sopron-Bánfalvát, a Bécsi-dombot, a Fertő tavat és a Mosoni-síkságot. Keleti irányban a Hanság, a Somló, a Ság-hegy és a Bakony látszik jó időben. Déli irányban  a Soproni-hegység és a Rozália-hegység, nyugat felé pedig Ágfalva, Fraknó vára és a Schneeberg, észak felé Ruszt városa és dombjai, a Lajta-hegység és a Kis-Kárpátok vonulatai látszanak.

varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron
varhely-kilato-sopron

Merre találom?

Túrázóknak a Ciklámen tanösvény útvonalán. Indulópont a (szanatórium, Hotel Lövér), végpont Bánfalva.

Ha autóval érkezünk, akkor a Károly-kilátó-Lővér kalandpark parkolójánál kell letenni az autót és innen tovább gyalogosan közelíthetjük meg a kilátót erdei ösvényen.

Ha tovább szeretnénk autóval menni, akkor ennél a parkolónál jobb kéz felé nyílik egy kiváló minőségű erdei autóút, a Récényi út. A Várhely előtti sorompónál le kell tenni az autót és gyalogosan, némi szintkülönbséget leküzdve, nagyjából 2 km-t haladni az erdei ösvényen a Bella Lajos pihenőt érintve a kilátóig.

Kirándulóhelyek a Soproni Parkerdőben