• sarrod-kocsagvar

Kócsagvár

Az egykori révkikötő helyén áll Sarród településen a KÓCSAGVÁR, egy besenyő halászfalura hajazó épület, melyben kezdetek óta a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága működik.     

sarrod-kocsagvar
sarrod-kocsagvar

A Kócsagvár épületét a sarródi „Rí”, azaz az egykori révkikötő helyén a kis Kelemente patak mentén húzódó akác-és fűzerdő tisztásán építették fel. Az elmúlt évszázadokban halászatból, nád-és gyékényfeldogozásból élő sarródiak falujából a lecsapolások következményeképpen tűnt el a víz.

A Makovecz-féle organikus építészeti stílusban felépített Kócsagvár a kezdetektől a nemzeti park igazgatóságának székhelye, 1993-ban szentelték fel. Építése idejében ez volt a méreteiben legnagyobb náddal fedett építmény az országban. Alapkövét az igazgatói iroda mértani közepén helyezték el.

Az épület besenyő halászfalut imitál, miközben a jellegzetes Fertő-táji motívumokat és díszítőelemeket mutatja magán. A Kócsagvár nevet a Fertő táji madárvilág egyik jellegzetes képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta. A kócsagot szimbolizálja a nagyon szép bejárati kapu is, amelyet, ha jól szemügyre veszünk, felfedezhetjük a szárnyait üdvözlésre szélesen kitáró nagy kócsagot.

  • 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár

  • A Kócsagvár belépőjegy váltása nélkül, egész évben látogatható.

  • Az épületben turisztikai információs iroda és egész évben üzemelő szálláshely működik.

Hol találom?

Sarród település néhány kilométerre Fertődtől, a Fertő táj és a Hanság találkozási pontján fekszik, útba ejthetjük kerékpárral is, ha a Hanság-főcsatorna, a lászlómajori látogatóközpont vagy a mekszikópusztai (Borsodi-dűlő) madármegfigyelő kilátó a célpontunk.


Helyek, látnivalók a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban