Egy remek madármegfigyelő torony a Fertő tónál, Mekszikópusztán
Az egyik legjobb kilátás nyílik innen a Fertő kis szikes tavaira és a tájra, egészen a Schneebergig. Ne lepődjünk meg, ha a helyiek Mekszikóba vagy Mekszikópuszta felé küldenek minket, amikor a kilátót keressük. A kilátó sem mondható klasszikus kilátónak, inkább egy nagyon informatív madármegyfigyelő toronynak.
Tény, hogy az országban számos érintetlen és gazdag természetvédelem alatt álló terület van, ám a „Fertő tavi Mekszikónál” kevés különlegesebb helyet találni.
A fertőújlak határában álló Borsodi-dülő madármegfigyelő torony megkerülhetetlen, ha a Fertő tájon kirándulunk.
Fertőd és Fertújlak (Mekszikópuszta) között áll, eltéveszteni sem lehet, mert közvetlenül az út mentén állították fel.
A PaNaNet természeti élmények sokaságát jelenti Ausztria és Magyarország közötti területen.
Na de honnan is a név: Mekszikó?
Úgy tudni, hogy a nem kicsit furcsa Mekszikópuszta Habsburg Ferdinánd Miksa főherceg emlékére kapta a nevét, akit 1864-ben, 31 éves korában mexikói császárrá koronáztak. Ferenc József császár öccsét, Miksát ugyan a forradalom kivégeztette, de a terület megőrizte a főherceg emlékét, a tulajdonos Esterházy család ugyanis úgy gondolta: legyen ennek a helynek a neve Mekszikópuszta. Más források szerint, a névadással a főurak utazásaik emlékét örökítették meg. Akárhogy is van, 1976 óta a hivatalos név Fertőújlak, de sok helyi számára ma is csak „Mekszikó”.
Mellékszál, de érdemes tudni, hogy Mekszikópuszta neve még a trianoni békeszerződésben is szerepel, tekinetettel arra, hogy a Hanság-csatorna környékén az Esterházy-birtokokon kiterjedt keskeny nyomtávú gazdasági vasúthálózat húzódott. A szerződés szövege így szól:
„a helyszínén megállapítandó vonal, amely Pomogytól délre halad, Magyarországnak hagyja az egész Főcsatornát és a helyiérdekű vasútvonalat, amely Mexikó állomásról északnyugat felé vezet”.
Ha felkapaszkodunk a madármegfigyelőbe, jól látszanak a kis szikes tavak.
Mindez fokozottan védett vidék, Natura 2000-es, Ramsari és Világörökségi terület, bioszféra-rezervátum.
Az itteni szikes tavak régen, a Fertő szabályozása előtti időkben a csapadékos hónapokban szépen felteltek, de a tó szabályozását követően eltűntek. Később a nemzeti park rekonstrukciós programjának köszönhetően mesterségesen, elárasztással lehetett visszaállítani a régi állapotokat a szikeseken. Az őszi árasztásokat egyébként a Hanság-főcsatornán át a Fertő vizével végzik.
Ha szerencsénk van, elláthatunk innen az Alpok legkeletibb kétezreséig, a messzi Schneebergig is.
A környék egy madárparadicsom
No, de nem csak a tájért, hanem leginkább a madarakért éri meg igazán kijönni ide. A náddal természetes úton körülvett szikes tavacskák alacsony vízszintje olyannyira kedvez a páratlanul gazdag élővilágnak, hogy ez a terület a szó szoros értelmében madárparadicsom, rengeteg gázlómadár pihen és fészkel itt.
A tavaszi és az őszi madárvonulási időszakban szinte minden Kárpát-medencében előforduló vízimadár-faj megjelenhet. A rendszeresen átvonuló madarak közül vonulásuk csúcsidőszakában a tízezres nagyságrendet is elérhet a nyári lúd, a nagy lilik, a vetési lúd, az úszórécék közül a csörgő réce és a tőkés réce, a pajzsos cankó és a bíbic száma.
A több mint háromszáz regisztrált madárfaj között, állandó költőhelye van itt több sirályfajnak is. Egyébként rendszeres vízimadárgyűrűzés folyik itt, ennek eredményeként a jelölt madarak közül a csörgő réce, a kis lile, a réti cankó, a sárszalonka és a havasi partfutó Kárpát-medencében zajló vonulásáról származó adatok jelentősek. Itt gyűrűzték eddig az összes vándor partfutót Magyarországon.
Ha nem túravezetővel, hanem csak magunk vagyunk, akkor minden információ leolvasható a madármegfigyelő infótábláiről.
Az EUROVELO 13 és a Fertő tó kerülő kerékpárút is érinti a madámegfigyelőt, de amúgy is a legjobb kerékpárral kijönni ide.
Ezen az útszakaszon van néhány érdekesség még, melyet érdemes felkeresni.
Fertőd felől érkezve mindjárt elsőként Sarródra lehet betérni, ahol egy különösen szép építmény áll: a Kócsagvár, ami a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatósági közponja is. Aztán pedig Lászlómajor, az Esterházy hercegség egykori majorsági központja, ahol ma egy látogatóközpont van. Innen tovább pedig a Hansági főcsatorna esik útba, ahonnan a Sziki őszirózsa tanösvény is indul. Ezután érjük el a Borsodi-dűlőben álló madármegfigyelő tornyot.
Helyek, látnivalók a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban