• kismarton-eisenstadt-kalvaria-hegy

Hegyi-templom (Haydn templom) – Kismarton

Hatalmas zarándoktemplomnak szánta ezt a templomot az építtető, Esterházy I. Pál herceg Kismartonban (Eisenstadt). Végül csupán a szentély épült meg a város Felsőkismartonhegy városrészén.

De így is Burgenland talán legkülönösebb építménye ma a „Hegyi-templom”, melyet Haydn-templomnak is neveznek, itt van ugyanis Joseph Haydn nyughelye. A templom valójában egy mesterséges dombon áll, amelyhez föld alatti, épített, barlangszerű folyosókon, a stációkat látva lehet feljutni. A domb másik oldalán pedig Haydn mauzóleuma helyezkedik el.

A mesterséges dombot, a Kálvária hegyet Felix Niering ferences barát tervezte és építette a lanzendorfi kálvária mitájának alapján 1701 és 1707 között. A dombon korábban az Esterházy-család korábbi kápolnája állt.

A kövekből megépített dombra lépcsőn, sötét benyílók, barlangok és kis kápolnák érintésével juthatunk fel, amelyek Krisztus szenvedéseit jelenetekben mutatják be. Az első stáció a kápolnából indul, a passióút a domb belsejében, barlangszerű úton kanyarog végig. Ha a 24 látványos stáción végig haladunk, jutunk el a domb tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Eisenstadtra.

Kalvarienberg_Eisenstadt_

A kálvária túloldalán van a Haydn-templom (Szűz Mária látogatása templom), melynek orgonáján maga Joseph Haydn is játszott.

A zarándoktemplom 1715 és 1803 között épült I. Esterházy Pál herceg tervei alapján. Ám a herceg az alapkőletételt sem érhette meg, 1713-ban pestisben meghalt. A világ egyik legnagyobb templomának szánt építményből így csak a presbitérium készült el.

A karzaton található a híres Haydn-orgona is 1797-ből. Haydn több miséjét mutatták be itt első alkalommal.

Joseph Haydn mauzóleuma is itt található, ezt 1923-ban alakították ki, Haydn földi maradványait őrzi. A zeneszerzőt Bécsben érte a halál, itt is temették el, de hamvait később Kismartonba hozták és először 1820-ban helyeztek örök nyugalomba. A történet elég bizarr, ugyanis Haydnt ekkor fej nélkül temették el. (Haydn koponyáját halála után különválasztották a testtől, abból a célból, hogy bécsi orvosok vizsgálják meg, vajon a „Papa” zsenialitása az agyban mutat-e valamiféle egyedi jellegzetességet.) Hosszú nyomozás után azonban sikerült pontot tenni a bűncselekmény végére, így a test és a koponya egyesítésére végül 1954-ben sor kerülhetett.   

  • 7000 Eisenstadt, Joseph Haydn-Platz 1.

  • Március végétől október végéig, naponta 9:00-17:00


Látnivalók Kismartonban – Cikkeink