• trianoni-emlekpark-sopron

Trianoni Emlékpark – Sopron

A soproni parkerdőben számos Sopron történelméhez kapcsolódó emlékhely található, az egyik ezek közül a Károly-kilátó közelében álló kis park, amely a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója jegyében született.

A Sopron környéki erdőkben több, a város történelmi eseményeit megjelenítő, hírességeinek emléket állító szobor és emlékhely is található.

A trianoni békeszerződés (békediktátum) értelmében a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének pedig 67 százalékát, és minden húsz magyar ajkúból elszakított hetet és erdőterületek 84 százalékát is elvesztette.

E szomorú történelmi eseménynek és a nemzeti összetartozásnak állít emléket ez a kis park, amely Nagy-Magyarország szétdarabolását szimbolizálja.

A Trianoni emlékparkban terméskőből és apró méretű kövekből rakták ki Magyarország kontúrját, a békediktátummal elcsatolt országrészeket, az országrészek elcsatolását pedig sétautak szimbolizálják. Az elcsatolt részeket piros, a mai Magyarország területét zöld kövekkel burkolták, melynek közepében kapott helyet a kettős kereszt a hármas sírhalommal. A sétautak pedig a fehér színt szimbolizálják. A kihelyezett táblákon a Trianoni diktátummal kapcsolatos információk, valamint költők, írók versei, gondolatai olvashatóak.

trianoni-emlekpark-sopron
trianoni-emlekpark-sopron

Érdekesség, hogy a Lőverek aljában – egy azóta elpusztult házban – élt és dolgozott Pap-Váry Elemérné Sziklay Szeréna költőnő, a Magyar Hiszekegy fohász szerzője (1920), amely páratlanul népszerűségével a két világháború közötti revíziós politika nemzeti imája lett.

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.”

Hol találom?

A Károly kilátót kell megcéloznunk, így vagy erdei gyalogúton (Ciklámen tanösvény) útvonalán haladva, vagy autóval a Récényi úton a kalandpark parkolójáig tudunk menni.