• sopron-loverek-recenyi-ut

Az ácsok útja a soproni erdőben – a Ritzingi út

A Récényi út (német nevén Ritzingi út) a soproni erdő egyik fontos közútja, leginkább azok a turisták használják, akik autóval közelítenek a Soproni Parkerdő unikális látnivalóihoz, így sok más mellett a Károly-kilátóhoz vagy az Erdő Házához. Igazából nem is volna említésreméltó, ha nem lenne érdekes a történelmi háttere, amiből az is kiderül, hogy honnan ered az elnevezése.  

A régi soproniak Ritzingi útnak nevezték a Lőverekből nyíló Deák-kúti út folytatását, amely az 1920-ban megépített Lőver körútból ágazik ki, és eredetileg a Deákkút forrását elhagyva, Ritzing (Récény) település irányába vezetett.

Ma a Lőver Uszodánál tudunk felhajtani rá, hogy autóval közelítsük meg a parkerdő látványosságait.

sopron-loverek-recenyi-ut

Ritzing a Soproni hegység déli, lankásabb oldalán szép természeti környezetben álló falu, melyet Trianon átcsatolt Ausztriához, a mai Burgenlandhoz.

Ma kedvelt helye a soproniaknak, sokan járnak át nyaranként az ottani fürdőtóhoz, illetve több túraút is érinti az osztrák települést Brennbergbánya irányából.

Ami az út elnevezését illeti: a háború előtti időkben Ritzing férfi lakosságának nagy része építőmunkás volt, méghozzá ács. Sokan közülük hétfőn hajnalban keltek és tarisznyájukban egy heti élelemmel, övükre akasztott szekercével elindultak Sopronba, munkába. A Bányászkereszt mellett elhaladva tisztelegtek, a Büdöskútnál elérték a Nyék felől beágazó keskeny utat és nemsokára átlépték a hegység gerincét. Mintegy két óra járással beértek Sopronba. Heti munkájukat elvégezve, szombaton délben „fájramt” után ugyancsak libasorban indultak haza, Ritzingbe, a Ritzingi úton – írta Kubinszky Mihály, építész-építészetörténész a Soproni Szemlében.

Ebből a helytörténeti munkából tudjuk, hogy az út róluk, a ritzingi ácsok után kapta a nevét.

Aztán mikor jött a háború, majd Ritzing Ausztriához került, az ácsok menete egyszer s mindekorra abbamaradt.

Viszont már akkor sok kiránduló járta a Ritzingi utat a Sopron feletti erdőben, a hegygerincre, az úthoz egészen közel álló „Muck”-hoz, ahol (a Dunántúli Turista Egyesület által 1906-ban épített – Muck András városi főerdészről – elnevezett kilátótoronyhoz) és a kilátótorony tövében nyílt István menedékházhoz, amelyben vendéglő és turistaszállás is működött.

Ma az utat Récényi útnak hívják, és ezeket a látnivalókat érjük el rajta keresztül a Soproni Parkerdőben.